Kereki a Balatontól délre 7 km-re, Külső-Somogyban, a Kőröshegy-Pusztaszemesi völgyben található. 

A Szántód Révtől déli irányba a településen átvezető út - a dombok, erdők festői látványt nyújtó völgye - kereskedők és a Szlavónia felé felvonuló hadak fontos útvonala volt.

Ennek védelmére épült a Kereki „Fejérkő” vár a 283 m magas várdombon.

A Fejérkő vár, más néven kereki Katonavár vagy Kupavár, a falu határában található várrom. A vár valószínűleg a 14. század első harmadában keletkezett. Első ismert várnagya Czikó kapitány volt.

A 18. század–19. században köveit, tégláit széthordták, és részben belőle építették 1830-ban klasszicista stílusban, a Szent Anna nevére szentelt,  új kereki templomot, és a közelében egy vadászkastélyt is. Ez a kastély a második világháborúban elpusztult. 

A reformátusok által építtetett harangláb a falu északi részén a főút mellett áll. Az 1823-ban állított, helyi védelem alatt álló haranglábat Kereki község önkormányzata 2015-ben felújította.

A település és környéke remek útvonalakat biztosít a túrázók és azok számára, akik kiszakadnának a nyüzsgésből.

      

Hírlevél A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását!

+36 20 435 4988

vagy írjon nekünk!