A térség települései

Legyen szép napod

2024 december 21.

szombat

3,3°C

  • vas

  • 3,9°C

  • hét

  • 3,2°C

  • ked

  • 3,4°C

               

A Külső-Somogyi dombság északi részén, Somogy megye egyik legmagasabb pontján levő Gyugy-háttól (311 m) délre két É-D irányú völgyben fekszik. A Balatontól délre kb. 10 km-re 2007 augusztusa óta könnyen, közvetlenül az M7-es autópályáról megközelíthető.

Bálványos és környéke már a honfoglalást megelőző időkben is lakott hely lehetett, amit a területén előkerült bronz fibula is bizonyít.

A legenda szerint Koppány menekülő, maradék hadainak nyújtott menedéket. Bálványost még Szent István király adományozta a Pannonhalmi apátságnak és Szent László király összeíró levelében is előfordul a somogyi részbirtokok között, de IX. Gergely pápának 1232 évi bullájában is említés van róla, és 1229-ben a Lőrinte nemzetségnek és a székesfehérvári káptalannak is voltak itt birtokai, 1358-ban pedig a tihanyi apátság birtokai között szerepelt. A török hódoltság után, a 18. században indult gyorsabb fejlődésnek, ekkoriban 300 lakosa volt.
A 20. század elején Horthy Miklós egyik vadászterülete volt a vadban gazdag vidék, ő építette ki a műutat a faluig.

Bálványoson járva érdemes megnézni a Római katolikus templomot, amely az 1780-as években épült barokk stílusban, illetve a Református templomot, amely a hívek adakozásából épült 1836-ban. A Satzger (vagy Takács) kastély is megtekinthető, de sajnos magán kézben van és az idő vas fogai már kikezdték. Népi jellegű műemlék házai a külső-somogyi népies építészet jellemzőit mutatják: íves oldaltornácosak, vert falból, vályogból épültek, elöl oromfalasak vagy csonkakontyosak és jellemzően nádtető fedi őket.