Híreink, rólunk írták

Legyen szép napod

2024 december 21.

szombat

3,0°C

  • vas

  • 5,0°C

  • hét

  • 3,9°C

  • ked

  • 4,3°C

1200 négyzetméteres jégpálya nyílik november végén Balatonlellén, a déli part egyik legnagyobb jégpályáján 60 napon át lehet majd korcsolyázni. A területen ezer főt befogadó, fűtött fesztiválsátor is várja a látogatókat szórakoztató, családi-, és gyermekprogramokkal, szombatonként koncertekkel, táncos eseményekkel.

„A lellei Napfény strand 30x40 méteres, homokos focipályája helyén alakítjuk ki a műjégpályát és a köré épülő rendezvényhelyszínt. Bizonyos, hogy a Jégfesztivál új szintet jelent Balatonlelle életében” – nyilatkozta Felházi Miklós, a város polgármestere.

A november 30-i nyitónapon, az adventi gyertyagyújtó ünnepséget követően fellép Vastag Csaba, majd ezután élő koncert és DJ-program várja a látogatókat. Szombatonként élő koncertek, DJ-k várják majd a közönséget.

Szaunaszeánszokat is rendeznek a helyszínen, aki nem fél a hidegtől, a szaunázás végén a Balatonban is csobbanhat.

A rendezvény helyszínén kézműves vásár, gasztronómiai különlegességek is várják az érdeklődőket. A Jégfesztiválra látogatók bekapcsolódhatnak az „Egy csésze szeretet” elnevezésű jótékonysági programba is.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke mindezekhez hozzátette, hogy "A lellei jégfesztivál kimondottan jó példája annak, hogyan lehet négy évszakossá tenni a balatoni kínálatot."

A több héten át tartó fesztivál programjai mellett számos étterem, cukrászda, borászat várja a vendégeket.

A jövőben az egyik cél a Budapestre érkező osztrák, angol, spanyol, vagy akár francia turisták megszólítása lesz, őket is szeretnék rávenni arra, hogy induljanak el a Balaton irányába.

A lellei turisztikai kínálat megtalálható a jegfesztival.hu oldalon, ami folyamatosan frissül a 60 napon át tartó esemény részleteivel.


Forrás: A turizmus hírforrása | Turizmus.com
2024.11.17.

Nyitókép: Freepik