Kvassay sétány

Értékelés

Értékelje most!

A déli part egyik legszebb sétahelye, ahol 1200 méter hosszan sétálhatunk végig közvetlenül a Balaton partján. Védelem alatt álló platánfáit a XIX. század végén ültették.

Kvassay Jenő (1850-1919) vízmérnök, a vízügyek országos vezetője, a Földművelésügyi Minisztérium vízrajzi osztályának egykori főnöke Földvár lelkes fejlesztője volt. A Balaton tudományos kutatása, a vízszabályozás és a balatoni kikötők építése terén kifejtett munkássága tette híressé Somogyban. Az ő elgondolásával létesült a később róla elnevezett sétány.

A hajóállomás épületétől induló, 1200 m hosszú Kvassay sétány Balatonföldvár dísze, a tópart legszebb sétahelye. A Balaton melletti települések között szinte egyedülálló, hogy több mint 1 km hosszú sétány vezet a part mentén. Platánsora megyei természetvédelem alatt áll.
A Kvassay sétány és az ezzel párhuzamos Rákóczi Ferenc utca fogja közre a századforduló építészetét reprezentáló part menti villasort.

A sétány 2014-ben Somogyország kincse elismerést kapott.

A helyet érintő útvonalak

Hírlevél A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását!

+36-84/540-220

vagy írjon nekünk!