Június 16-án megrendezésre kerül az VI. Sárkányhajó Gyorsulási Bajnokság Balatonföldváron a Kikötőben.
A Versenyre baráti társaságok, munkahelyi közösségek valamint települések csapatainak nevezését várjuk.
A versenyző csapatok 100 méteres pályán, két hajóval versenyeznek egymás ellen. Az egyes futamok nyertesei egyenes ágon jutnak tovább, míg a vesztesek vigaszágon, akár a döntőig is küzdhetik magukat. Húsz fős sárkányhajókkal versenyzünk, de 16 fős (minimum 12) csapatok jelentkezhetnek. Fontos szempont, hogy minden csapatban minimum négy (4) női versenyzőnek kell szerepelnie! A versenyen - biztonsági szempontból - valamennyi versenyző számára a mentőmellény bekapcsolt állapotú viselése kötelező.
A versenyre jelentkező csapatokat három kategóriába nevezhetnek:
I. Abszolút kezdő (még sosem eveztek sárkányhajóban)
II. Haladó (már versenyeztek sárkányhajóban, de nem igazolt versenyzők)
III. Profi (igazolt versenyzőkből álló csapat)
Az abszolút kezdő és a haladó kategória csapatainak tagjai közé maximum négy profi (igazolt) versenyző nevezhető. Ennél több igazolt versenyző esetén a csapat profi kategóriába kerül. Egy versenyző több csapatban is indulhat!
A versenyre nevezni a főszervező hivatalos honlapján kialakított elektronikus űrlapon lehet a "NEVEZÉS" menüpont alatt. A csapatok tagjain módosítani a verseny kezdetéig lehet, a csapattagok végleges névsorát a versenyre megérkezéskor történő jelentkezéssel egy időben kell rögzíteni. Az elektronikus nevezés elküldését követően a csapat e-mailben kap tájékoztatást a további teendőkről.
A verseny nevezési díjairól a szervező honlapján tájékozódhat, a futamok ingyenesen megtekinthetők!
E-mail: tarmihaly@tarvizio.hu
Telefonszám: +36 70 6797 687
Honlap: http://www.tarvizio.com
Cím: 8623 Balatonföldvár Somogyi Béla u. 1. (Kikötő)