Esemény részletek

Legyen szép napod

2024 március 29.

péntek

5,9°C

Balatonföldvár

  • szo

  • 21,4°C

  • vas

  • 19,3°C

  • hét

  • 21,4°C

Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó.

A Suhancos zenekarból való távozása után 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik - és milyen jól teszi! Miközben gyerekkori álmát váltja valóra (hogy egyszer saját zenekara legyen), rendszeresen és hivatásszerűen él két másik szenvedélyének: a táncháznak, illetve a bábszínészetnek. A magyar népzenét a könnyűzene különböző válfajaival és gyakran klasszikus zenei hangszereléssel ötvöző Szabó Balázs Bandája eddig három nagy sikerű lemezt jelentetett meg: a Megcsalogató és az Átjárók című dupla album után 2014-ben adták ki az Élet elvitelre című nagylemezüket, amely 2015-ben "Az év alternatív albuma" kategóriában Fonogram díjat kapott. A zenekar állandó vendége a meghatározó fesztiváloknak, az elmúlt években számos teltházas koncertet adtak Magyarországon és külföldön, és olyan neves fesztiválon is bemutatkozhattak már, mint a hollandiai Eurosonic, ami Európa legnagyobb showcase fesztiválja. Pályája során Szabó Balázs több díjat is elnyert, kivételes előadói munkássága elismeréseként 2016-ban ő vehette át "az év férfi előadója" díjat a Petőfi Zenei Díjkiosztón. Négy évvel az utolsó megjelenést követően tavasszal új nagylemezzel jelentkezett: a "Rajtad felejtett szavaim" című album március végén jelent meg, amit áprilisban egy lemezbemutató turné követett.

A zenekar tagjai:
Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének, kaval,
Harangozó Sebestyén – gitár, ének,
Ölveti Mátyás – cselló, ének,
Acsády Soma – basszusgitár,
Ferencz László – dob

Jegyár: 3400 Ft

Az előadásra a Kultkikötő kedvezményei nem érvényesek.

E-mail: jegy@kultkikoto.hu

Telefonszám: +36 30 66 55 989

Honlap: http://www.kultkikoto.hu

Cím: 8623 Balatonföldvár Bajor Gizi Sétány 1.