Esemény részletek

Legyen szép napod

2024 október 11.

péntek

12,7°C

Szántód

  • szo

  • 16,2°C

  • vas

  • 17,2°C

  • hét

  • 16,4°C

Morvai Ildikó és Gáspár László festménykiállítását tekinthetik meg a Szántódpusztai Majorságban július 15-ig!

Egy kis ízelítő a művészekről:

Morvai Ildikó:

Morva Ildikónak hívnak, 1968-ban születtem Dunaújvárosban, és a Fejér megyei Adonyban laktam, 2018 júniusa óta Fonyódon élünk a férjemmel. Gyermekkorom óta szeretek rajzolni, festeni, de az utam kerülővel vezetett el a vászonig. Nem festőnek készültem. Bár, amivel előtte, és az óta is foglalkozom, szintén a kreativitáson alapul. Szombathelyen végeztem dísznövénykertész és virágkötőként.
Az alkotás mindig vonzott, a kerttervezés és a csokrok készítése után szerettem volna megtanulni a festést. Amatőr festőként autodidakta módon, valamint Baranyai Imre festőművész tanításai alapján, 2006-tól próbálgatom olajjal vászonra, és farostra, megjeleníteni kedvenc témáimat, amik elsősorban, a tájkép, csendélet, portrék, és az állat portrék. 2018-óta, textil játékok készítésével is foglalkozom. Részt vettem a Batsányi-Cserhát Művész kör által szervezett pályázatokon, ahol Art díjjal, és Aranyecset díjjal ismerték el munkásságomat. 2019 óta vagyok a Fonyódi Sirály Art Képző-és iparművészeti kör tagja. Több csoportos, egyéni, és a férjemmel közös kiállításon vettem részt, valamint nemzetközi pályázatokon is, elismerték alkotásaimat.
2024 tavaszán abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Sirály Art tagjaként, fennállásának 20. évfordulójára a város képviselő testülete által megszavazott Fonyód Polgáraiért díját vehettem, vehettünk át.

Fontosabb kiállításaim:

Adony városi műv. ház 2015
Kuti Galéria Budapest 2015, 2016
Lengyeltóti műv.ház 2018, 2019
Perkáta Győri kastély 2019
Balatonfenyves műv.ház 2021, 2023
Szölősgyörök műv,ház 2022
Vonyarcvashegy műv.ház 2022
Budapest Rózsa műv.ház 2023
Fheng Shui Galéria Fonyód 2024
Zichy Mihály Műv.központ Tab 2024
Szent László Nemzeti emlékhely Somogyvár 2024

Gáspár László:

Gáspár Lászlónak hívnak 1958-ban Kaposváron születtem, és a középiskolát is itt végeztem el. Lengyeltótiban éltem 1979.-ig, és innen kerültem Polgárdiba, majd 2013- tól Adonyban éltem 2018. júniusáig, ekkor költöztünk a feleségemmel Fonyódra.
Szinte gyerekkorom óta érdekel a képzőművészet majd minden ága. Voltak próbálkozásaim pl. a fafaragás, és rajzolás terén is, de a család és az időhiány miatt felfüggesztettem a gyakorlását. Amatőr festőként autodidakta módon, valamint Baranyai Imre festőművész tanításai alapján, 2013-óta próbálom megjeleníteni a hozzám közel álló témákat, olajfestékkel, vászonra, és farostra, amik elsősorban a csendélet, tájkép, életképek, és épületek.
A téma választáskor, leginkább a realisztikus megjelenítést élethű ábrázolást, tartom fontosnak, mert közérthető módon fejezi ki az alkotó mondanivalóját és képes arra, hogy a nézőt gondolkodásra késztesse, érzelmi reakciókat váltson ki belőle. 2014 – től több csoportos, valamint a feleségemmel közös kiállításon vettem részt, ezen kívül különböző nemzetközi pályázaton ismerték el alkotásaimat. 2019-től vagyok, a Fonyódi Sirály Art Képző-és iparművészeti kör tagja.
2024 tavaszán abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Sirály Art tagjaként, fennállásának 20. évfordulójára a város képviselő testülete által megszavazott Fonyód Polgáraiért díját vehettem, vehettünk át.

A fontosabb kiállításaim:

Kuti Galéria Budapest 2015, 2016
Lengyeltóti műv.ház 2018, 2019
Perkáta Győri kastély 2019
Balatonfenyves műv.ház 2021, 2023
Szölősgyörök műv,ház 2022
Vonyarcvashegy műv.ház 2022
Budapest Rózsa műv.ház 2023
Somogyvár Széchenyi kastély 2023
Feng Shui Galéria Fonyód 2024
Zichy Mihály Műv.központ Tab 2024
Szent László Nemzeti emlékhely Somogyvár 2024

E-mail: szantodpuszta@nofnkft.hu

Telefonszám: +36306457369

Honlap: http://www.szantodpuszta.hu

Cím: 8622 Szántód Szántód puszta 1. / Szántódpusztai Majorság