Somogyiné Bergmann Mária a Bács-Kiskun megyei Császártöltésen született 1945-ben. Felsőfokú tanulmányait a Bajai Tanítóképző Főiskolán végezte, majd Szegeden – a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán – , történelem-földrajz szakos tanári diplomát szerzett. 2011-ben néhány verse az „Ember a versben" című antológiában jelent meg.
Kedves Olvasó!
A könyv az 1960-as évektől a rendszerváltásig kíséri nyomon Judit – a vidéki tanárnő – életének fordulatait, küzdelmeit, szerelmeit 38 izgalmas történeten keresztül. A rendszerváltás előtti idők, az akkori társadalmi, erkölcsi viszonyok számos olyan kihívást, meglepetést tartogattak az átlagembernek, amelyek a mai generáció számára már sokszor elképzelhetetlennek, érthetetlennek tűnnek. A megtörtént eseményeken alapuló történetek hű lenyomatát adják a kornak. Mondanivalójuk van, üzenetük, gondolkodásra késztetik az embert. Szinte minden egyes történet úgy fejeződik be, hogy tudunk, értünk valamit, amit korábban nem, vagy csak egyszerűen nem volt rá időnk, hogy gondolkodjunk rajta ebben a rohanó világban. Aki elolvassa őket – miközben szinte maga előtt látja Juditot – gazdagabb lesz mind a szívében, mind a lelkében. Az olvasót az első soroktól kezdve elkapja az az érzés, hogy valami váratlan fordulat, meglepő esemény fog bekövetkezni végszó gyanánt szinte valamennyi történetben. Mert az nem lehet, hogy a dolgok úgy végződjenek, ahogyan menet közben állnak. Ez a feszítő kíváncsiság az olvasóban akaratlanul is felmerülő találgatást vált ki az élet által alkotott problémákra. Mi lenne az olvasó megoldása, s mi lesz a szerzőé? Ez az érzés teszi igazán érdekfeszítővé, olvasmányossá, és izgalmassá az egyes történeteket.
A könyv lektoraként nehéz volt a technikai feladataimra összpontosítanom, mert a cselekmények szála, a gondolatok egymásba fűzése végig lekötik a figyelmet, nem lehet belőle máshová kalandozni, kizáródik a külvilág az olvasó számára. És a jó írások mindig ilyenek.
Dr. Dedák István
egyetemi tanár
Telefonszám: +36 84 340 009
Cím: 8623 Balatonföldvár Kőröshegyi út 1.