Kalandos, játékos túra Balatonföldváron a mesék világába 2018. október 20-án, szombaton!

Idén is megrendezzük őszi túránkat Balatonföldváron! Első alkalommal töklámpások fénye mellett kerültünk egy jó nagyot, tavaly pedig még komoly felnőttek sem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy rettenthetetlen kalózzá változzanak, és körbeportyázzák a várost.
Az eseményre október 3. szombatján, 20-án kerül sor. Ezúttal a mesék birodalmába invitálunk kicsiket és nagyokat. Az idősebbeknek időutazás lesz, az apróságok pedig egy vidám délutánt tölthetnek kedvenc hőseikkel vagy akár kedvencüknek öltözve.

Ami nem változott: a kényelmes séta mellett a memóriát is szeretnénk kicsit megdolgoztatni. Az útleírást tartalmazó menetlevél elvezet majd az állomásokhoz, ahol a túrázók kvíz segítségével tehetik próbára jártasságukat a mesék világában. Idegenvezetőül egy jól ismert és igen tekintélyes meseszereplőt kértünk fel, akinek személye egyelőre maradjon titokban.

FONTOS TUDNIVALÓK:
- a túra egy önállóan bejárható, tematikus városnéző séta
- indulás a Tourinform Irodától 14.00 és 17:00 óra között érkezés szerint
- a túra egy ki várostörténetet tartalmazó menetlevél alapján teljesíthető
- az útvonalon mesés kvízkérdések találhatók, amelyek gyermekek és szülők kedvenc mesehőseit elevenítik meg.

A programon való részvétel ingyenes!

ESŐNAP: 2018. október 27. (szombat)

További részletekért figyeljétek oldalunkat!

Program jellemzői
Település: Balatonföldvár
Esemény jellege: Gyerek & családi
Ingyenes: Igen

Hírlevél A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását!

+36 20 435 4988

vagy írjon nekünk!