Esemény részletek

Legyen szép napod

2024 április 19.

péntek

8,3°C

Balatonföldvár

  • szo

  • 12,3°C

  • vas

  • 7,2°C

  • hét

  • 10,0°C

Kapok még egy duplát? – Szinetár Dóra és Makranczi Zalán játssza Karinthy Ferenc Dunakanyar című darabjának főszerepeit.
A Dunakanyar kétszemélyes színmű, melyet Szinetár Miklós rendezett a Szentendrei Teátrum felkérésére. A bemutató 2021. november 19-én volt.Több szempontból is különleges produkció valósult meg: egyik legnagyobb rendezőnk először dolgozott együtt a lányával, Szinetár Dórával, a férfi szerepet pedig a színésznő férje, Makranczi Zalán alakítja. A színművet Szinetár Miklós 1971-ben már megrendezte tévéjátéknak, Hámori Ildikóval – Szinetár Dóra édesanyjával – és Sztankay Istvánnal.Az alaphelyzet szerint valahol a Dunakanyarban egy férfi téved be egy presszóba, éppen zárás előtt, csak gyorsan fel akar hajtani egy duplakávét. A kávéfőzőnő vonakodva szolgálja ki, zárni szeretne, majd – a kitartó ostrom hatására – szóba elegyedik az idegennel. Diskurálnak, konyakoznak, kávéznak, egyre mélyebb témákba merülve.A két ember egy, szinte terápiás beszélgetés során megnyílik a másiknak, éspedig lelke legmélyéig. Karinthy Ferenc egyfelvonásosa csodálatos dialógusok során mutatja be két középkorú, magányos ember megismerkedését. Könnyedén gördül a történet, tele van iróniával és érzelemmel, éppen annyira fanyar, hogy ne legyen giccses.Az egyfelvonásos ugyan a hetvenes években született, de alapkérdése ma is aktuális: ha 40 vagy 50 feletti, félelmekkel küszködő, sok mindent megélt, magányos ember vagy, tudsz-e kapcsolódni egy elbűvölő és fura idegenhez, akit eléd hozott a sors? Közel tud-e egymáshoz kerülni a szomorú nő és a boldogtalanságát cinizmus mögé rejtő férfi, vagy elmennek egymás mellett?Jegyár:
Normál jegy: 4.900 Ft
Támogatói jegy: 6.400 Ft
Online már OTP és MKB SZÉP kártyával is megválthatja jegyét előadásainkra!
2022. május 31-ig 500 Ft online elővételi kedvezmény jár a normál jegyek árából!


Az előadás hossza: kb. 90 perc

Játszóhely: KULTKIKÖTŐ – Balatonföldvár (Petőfi u. 9.)
Esőhelyszín: Bajor Gizi Közösségi Ház (Kőröshegyi út 1.)
Időpont: 2022. aug. 12. (P) 20:30

E-mail: jegy@kultkikoto.hu

Telefonszám: +3630 665 5989

Honlap: https://bit.ly/BF22Dunakanyar

Cím: 8623 Balatonföldvár Petőfi Sándor utca 9./ Kulipintyó