Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak – kocsmaária Thuróczy Szabolcs előadásában @Balatonszárszó

2021. július 17. 20:30 - 2021. július 17. 22:30
A szerző többször is nyilatkozta, hogy “Thuróczy Szabolcs hangján szól a fejében Oszkár”. Végre eljött az idő, hogy a nézők is meghallgathassák, hogyan. Kocsmaária egy levegővel. Sok nevetéssel, sírással.Oszkár néhol nosztalgikusan költői, néhol sokkolóan ismerős és karcos világa Keresztes Tamás rendezésében elevenedik meg a szemünk előtt.“Lassan két évtizede figyelem Thuróczy Szabolcs a (magyar) néplélek ismeretéről tanúskodó alakításait Pintér Béla zseniális darabjaiban: organikus, természetes, bio!
Az évek során barátságába is fogadott. Mikor először levittem a bucsuszentlászlói kocsmába, húsz perc kellett neki, hogy autentikus szereplőjévé váljon a “kolorlokálnak”. Helyi kőművesekkel biliárdozott hosszan, akik észre sem vették, hogy idegen.Aztán írtam egy kocsmaregény félét és ebből készül most egy monodráma Szabolcs főszereplésével.Keresztes Tamás, kiváló színművészünk, nem mellesleg Gogol: Egy őrült naplójának káprázatos előadója lesz a darab rendezője. A dramaturgia vas törvényeit pedig a nagyszerű Enyedi Éva érvényesíti majd magas színvonalon.”B.T.Színpadra alkalmazta: Enyedi Éva
Előadja: Thuróczy Szabolcs
Rendező: Keresztes Tamás


Jegyárak:

Normál jegy 4.400 Ft | Mecénás jegy 9.000 Ft
Köszönjük, ha a Mecénás jegy vásárlásával Ön is segíti a négy évszakon át működő Kultkikötő csapatát és azt, hogy maroknyi, ám annál lelkesebb stábunk továbbra is az igényes kultúra közvetítésén dolgozhasson

Az előadás hossza: 120 perc, szünet nélkül
Program jellemzői
Település: Balatonszárszó
Esemény jellege: Zenés & szórakoztató, Kulturális & ismeretterjesztő
Ingyenes: Nem

Hírlevél A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását!

+36 20 435 4988

vagy írjon nekünk!