Arany Balladák

Zenés irodalmi összeállítás a 200 éve született Arany János tiszteletére
Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek előadásában

Az elhangzó műveket Arany János különböző ballada korszakaiból válogatták az előadók, találhatóak közöttük történeti, népi, romantikus és nagyvárosi ihletésű, valamint egyszólamú, többszólamú és körkörös felépítésűek is. A balladák között Tallián Mariann játszik hegedűn a témákhoz illő reneszánsz és kortárs magyar műveket.
Az előadók azért választották az emlékév alkalmából a balladákat Arany János életművéből, mert meglátásuk szerint ezek reprezentálják legjobban a költői életművet s a magyar irodalomban ritkaság, hogy ilyen magas szinten és volumenben alkottak ebben a műfajban. A versszínházi formáció, amelyben eddig előadásokat hoztak, hoznak létre, közel áll a balladák előadási módjához, hiszen azok kis színművek, „minidrámák” is egyben.
Az előadást különlegessé teszi a magyar szerzők zeneműveit felvonultató hegedűjáték, mely oldja és összeköti a sűrű atmoszférájú balladák világát. Dramaturgiájában a történelmi művek után a „bűn és bűnhődés” lelkiismereti tusájának megjelenítése, majd a „krimiszerű” témák következnek. A történeteket és karaktereket megelevenítő előadásmódjában külsődleges hatáselemek nélkül is teljes művészi élményt szándékozik nyújtani az est.
Sorrendben a Pázmán lovag, Szondi két apródja, Tetemre hívás, Ágnes asszony, Hídavatás, Vörös Rébék és a Dal című költeményekből épül fel az egy órás előadás.

Program jellemzői
Település: Balatonszárszó
Esemény jellege: Kulturális & ismeretterjesztő
Ingyenes: Nem

Hírlevél A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását!

+36-84/540-220

vagy írjon nekünk!