"A vizsgálódás nélküli élet/ nem emberhez méltó élet." (Platon) dialógus – mint monodráma Platon: Szókratész védőbeszéde alapján

“Haumann Péter és Jordán Tamás emlékezetes produk­ciói­nak nyomában most Makranczi Zalán rugaszkodik neki az egyszemélyes vállalkozásnak, amely titkon a színház (és a politika) legfontosabb kérdését firtatja: tud-e hatni a közönségre (és a közösségre) az őszinte és okos szó? Az előadás aktualitása tehát garantált, és napjainkhoz illő Makranczi fiatal és dühös Szókratésze is. A beszélő okossága ugyanis jogos indulattal elegyedik, hiszen a filozófusi bölcsesség sem feledtetheti vele, hogy méltatlan helyzetben van és az életéért küzd. A szókratészi–platóni monológ értelemszerűen kamarajellegű előadása csakis a meggyőzőerő és a kapcsolatteremtő készség csúcsra járatásával működhet – és e téren Makranczi jobb teljesítményt nyújt Szókratésznél, aki athéni bíráinak csak a kisebbségét tudta hajdan maga mellé állítani. Makran­czit, úgy lehet, erős többség támogatná, hála intellektuális fegyelmének, jól értelmező és jól érthető megszólalásainak, no meg átütő színpadi szexepiljének” – László Ferenc, Magyar Narancs

Platon: Makranczi Zalán
Technikus: Csáki Rita
Rendező: Czeizel Gábor

Jegyárak:
Normál jegy 3.500 Ft | Támogatói jegy 5.000 Ft
Köszönjük, ha a Támogatói jegy vásárlásával Ön is segíti a négy évszakon át működő Kultkikötő csapatát és azt, hogy maroknyi, ám annál lelkesebb stábunk továbbra is az igényes kultúra közvetítésén dolgozhasson.

Az előadás hossza: 70 perc szünet nélkül

Esőhelyszín: Balatonföldvár, Kőröshegyi út 1.

Program jellemzői
Település: Balatonföldvár
Esemény jellege: Zenés & szórakoztató, Kulturális & ismeretterjesztő
Ingyenes: Nem

Hírlevél A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását!

+36 20 435 4988

vagy írjon nekünk!