Templom park

Értékelés

Értékeld most!
5
2
4
0
3
0
2
0
1
1
3,7
3,667 az 5-ből - 3 vélemény alapján

            

A Séd-patak melletti parkban látható Seregi József Balaton című carrarai márványból készült alkotása, amelyet a millenium tiszteletére avattak. A parkon átsétálva az 1928-ban épült vasútállomáshoz érünk. Az épület helyi védelem alatt áll.

A római katolikus templom a vasútállomás előtti szép parkban áll. A második világháború alatt épült vörös homokkőből, neoromán stílusban. Alapkőletételére 1941-ben került sor. A gyorsított építkezés következtében már 1943-ban, az üres falak között tábori misét tartottak. 

Szentélyének ablakait Szappanyos Béla zamárdi születésű szobrászművész tervei alapján Kondor Béla készítette, és az ő alkotása az oltár feletti feszület is. Kovácsolt vas oltára Farkas Ferenc remeke. Az oltár feletti csodálatos fali freskó a balatonföldvári festőművész, Przudzik József alkotása.

A parkban épült még az egykori Bajor Gizi Szabadtéri Színpad mai nevén Kultkikötő, ahol nyáron színházi előadásokat, koncerteket, irodalmi esteket és kiállításokat rendeznek.

A templom melletti virágágyások közepén látjuk Mészáros Dezső Napba néző nő című mészkő szobrát.

               

Látnivaló jellemzői
Település: Balatonföldvár
Földvár kártya: Nem

Hírlevél A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását!

+36 20 435 4988

vagy írjon nekünk!