A település központjából induló csendes Petőfi Sándor utca volt a település első utcája. Az akkori Imre utcában építette fel az arisztokrácia az első nyaralóit a 19. század végén. A Széchényiek hét villát építettek itt. 2016-ban elnyerte az Örökségünk - Somogyország Kincse kitüntető díjat.
Az utca elején találjuk a jelenlegi városházát, mely egykor Rákosi Jenő villájaként hosszú évekig irodalmi találkozóhely volt.
A városháza melletti székelykaput Zetelaka, Balatonföldvár testvértelepülése ajándékozta 1995-ben a városnak. A Tourinform Iroda is itt várja a városba érkezőket.
A 9. szám alatt Széchenyi István „a legnagyobb magyar” családjából származó híres író és Afrika-vadász, Széchényi Zsigmond volt nyaralója, a „Kulipintyó” látható.
A Petőfi u. 11. szám alatti nyaralót szintén a Széchényiek építtették. Később a nemzet kiemelkedő színésznője - a Nemzeti Színház örökös tagja - Bajor Gizi éveken keresztül itt töltötte pihenőnapjait. A színésznőről a városban sétányt neveztek el és az 1994-ben átadott közösségi ház is az ő nevét viseli.
A Petőfi u. 13. szám alatt áll a város egyik legkülönlegesebb épülete, Korányi Frigyes professzor 1896-ban épült várszerű, neoromán stílusú kastélya.
A szemközti, 14. számú villa - az Eliette - Széchényi Emilt követően a Démusz család birtokába került. Gyakori vendég volt itt Németh László és felesége, Démusz Ella, valamint többek között Illyés Gyula, Karády Katalin és Babai József is. Az említett villák mindegyikén emléktábla található.
A Petőfi utca végén jobb oldalon az 1897-ben, Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére épült kápolna áll. Előtte Szent Antal szobra látható.
Ezen az úton indulva juthatunk el a Kelta sétányra, az Országzászlóhoz, a Csigalépcsőhöz és a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközponthoz is, ahonnan csodálatos panoráma nyílik az egész Balatonra.
Cím: 8623 Balatonföldvár Petőfi Sándor u. 1.