A térség települései

Legyen szép napod

2024 december 21.

szombat

6,1°C

  • vas

  • 4,9°C

  • hét

  • 4,1°C

  • ked

  • 4,4°C

   

Szeretettel köszöntjük Önt Balatonföldváron, a Balaton déli partjának legszebb és legrendezettebb kisvárosában.

Településünk több ezer éves múltra tekint vissza, már a kelta korban lakott település volt, nevét is az ekkor épült földvárról kapta.

Igazán jelentőssé azonban a XIX. század végén XX. század elején vált. Kedvelt üdülőhelye lett az arisztokráciának, a főuraknak, a magas hivatalnoki és katonai köröknek.

A település a korábbi hagyományokhoz híven, ma is kedvelt pihenőhelye a nyugodt, családias üdülésre vágyóknak. A tó vize itt sekély, fokozatosan mélyül, így kisgyermekes családok számára ideális nyaralóhely. Az aktív kikapcsolódást, sportolást kedvelők is számos lehetőség közül választhatnak, mint szörfözés, vitorlázás, horgászat, hajókirándulás, strandröplabda, tenisz, kerékpározás, valamint télen korcsolyázás és fakutyázás.

A nyári turisztikai szezon kínálatát színes kulturális és sportrendezvények (Kultkikötő, fesztiválok, színházi előadások, hangversenyek, térzenék, kiállítások, hazai és nemzetközi vitorlásversenyek) egészíti ki.

Bízunk benne, hogy e portál Önt is meggyőzi arról, hogy érdemes személyesen is ellátogatnia városunkba.

Kérjük, lapozzák kíváncsisággal és ha sikerül felkelteni az érdeklődésüket, találkozzunk Balatonföldváron!

A vendégszerető földváriak nevében is kellemes időtöltést és jó szórakozást kívánunk Önnek!