Kulipintyó Villa

Értékelés

Értékeld most!
5
6
4
1
3
1
2
1
1
5
3,1
3,143 az 5-ből - 14 vélemény alapján

Balatonföldvár első utcájában, a Petőfi utcában (régen Imre utca) található.

Az épület felújítása mellett, a Széchenyi család nyarainak hangulatát mutatja be a kiállítás interaktív módon. Az 1900-as évek első harmadára koncentráló kiállítás célja az arisztokrácia szokásainak, viseleteinek, szabadidős tevékenységeinek bemutatása.

Régészeti kiállítás - Szulok Károly helyi amatőr régész gyűjteménye - "Menjünk vissza a múltba!"

A régészeti kiállítás legtöbb lelete a középkorból származik, de találhatunk köztük az őskorból, a római korból és a honfoglalás idejéből is tárgyakat.

Az itt látható leleteket a Petőfi utca végén, a Kápolna mellett ma is látható földsáncon, a keltakori földvár maradványaiban és a környéken találta a helyi amatőr régész.

A kisebb teremben Földvári hangulatok - helytörténeti kiállítás - "A Balaton királynője" címmel.
Itt képeslapokon és tablókon mutatjuk be Balatonföldvár történetét.

Végezetül pedig a vetítőtermünkben Széchenyi Zsigmond életéről láthatnak egy 45 perces filmet.

Nyitva tartás:

Hétfő: ZÁRVA
Kedd, szerda. csütörtök: 9.00 - 17:00 óra
Péntek: ZÁRVA
Szombat, vasárnap: 10:00 - 18:00 óra

A kiállítás ingyenesen látogatható!

Látnivaló jellemzői
Település: Balatonföldvár
Földvár kártya: Nem

Hírlevél A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását!

+36 20 435 4988

vagy írjon nekünk!