Híreink, rólunk írták

Balatoni siker a magyar Bocuse d'Or döntőjén

Balatoni siker a magyar Bocuse d'Or döntőjén

                  

Rendkívül büszkék vagyunk Egyesületi tagunk, a balatonszemesi Kistücsök gasztronómiai sikerére!

Az egyik legismertebb balatoni étterem, a Kistücsök séfhelyettese, Pohner Ádám nyerte segítőjével Csillag Richárd comis-val a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny magyar döntőjét, amelyet tegnap rendezett a Magyar Bocuse d’Or Akadémia a SIRHA Budapest 2018 keretein belül. 

A rendezvény iránt óriási volt az érdeklődés, több százan látogattak ki a Hungexpora, hogy élőben szurkoljanak a versenyzőknek és láthassák, hogy ki folytathatja a felkészülést a júniusi európai válogatóra, amelyet Torinóban rendeznek meg.

Ádám számára nem volt idegen a versenyen való részvétel, két éve a második helyen végzett, az idei versenyre pedig már hónapokkal ezelőtt elkezdte a felkészülést a Kistücsök pincéjében, ahol külön gyakorlókonyhát építettek és rendeztek be erre a célra.

Mivel győzött Ádám?

Húsételének középpontjában a borjúszűz áll, amely fel van tekerve, és szarvasgombával, valamint velővel megtöltve. A köretek között helyet kap a velő paprikaszószban, borsóval, marinált zöldségekkel és petrezselyemmel. A tányéron ugyancsak helyet kap a szarvasgomba és körte, libamájjal, valamint egy káposztasaláta tökmaggal. További izgalmas köretelem a "túrós csusza", valamint a zellerkrém. A tányéron szerepel egy szarvasgomba-jus is, petrezselyemolajjal. Ádám vegetáriánus tányérjának összetevői: egg royale fürjtojásból, gombával, tetején csicsókachips-szel, mandulazselé, póréhagyma mustármaggal, spárga-gorgonzola veluté, marinált karalábé, körte petrezselyemszárral, marinált spárga, zellerpüré és zöldségrolád, valamint rizottó karfiollal és zöldborsó gorgonzola szószban.

A zsűri további díjakat is kiosztott, a legjobb konyhai munka a Lupark támogatásával díjat is Pohner Ádám kapta.

Ádámnak szívből gratulálunk és sikeres felkészülést kívánunk az európai válogatóra!

Hajrá Ádám! Hajrá Balaton!

                                                             

                                                   A Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület elnöksége és tagsága


Fotók: Huszti István / Index, Balogh Zoltán / MTI, 

Hírlevél A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását!

+36-84/540-220

vagy írjon nekünk!