Kelta sétány

Értékelés

Értékelje most!
5
2
4
0
3
0
2
0
1
0
5
5 az 5-ből - 2 vélemény alapján

             

A Petőfi utca folytatása a Kelta sétány. Az elején áll a Kápolna, melyet a Széchényi család 1897-ben közadakozásból a Magyarok Nagyasszonya Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére építtetett. Rózsa Ferenc székesfehérvári építőmester tervezte és a kivitelezést is ő végezte. A kápolnát Széchényi Miklós jáki apát, a későbbi győri megyéspüspök szentelte fel. A kápolnában nyári időszakban szentmiséket és hangversenyeket is tartanak.

A sétány és a Kápolna mellett található az egykori kelta vár egyetlen megmaradt sánca, a Stefánia-sánc, melynek tetején egy kis kilátópontról tekinthetjük meg a Balatont. A sétány is innen kapta nevét, hiszen a régészeti leletek szerint i.e. IV. században kelta kultúra virágzott a vidéken. Ebben a korban épült a földvár, amelyet délről földsánc, északról a Magaspart szakadéka és a tó védett.

Továbbhaladva elérkezünk a 40 méter magasságú löszfal tetejére, az Országzászlóhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a szemközti Tihanyi-félszigetre és a tó mindkét medencéjére. A közelmúltban újraállított Országzászló elődje még közadakozásból készült, 1936-ban avatták fel.

Innen a Csigalépcső segítségével pillanatok alatt, egérúton juthatunk le a Kemping utca végéhez, a Nyugati strandhoz illetve a Kvassay sétányhoz.

Amennyiben nem térünk le a Csigalépcsőn, hanem folytatjuk utunkat a Magasparton, elérkezünk a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközponthoz.

             

Látnivaló jellemzői
Település: Balatonföldvár
Földvár kártya: Nem

Hírlevél A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását!

+36-84/540-220

vagy írjon nekünk!