2017. október 18-án mutatta be a Roxínház Csukás István – Bergendy István: Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejátékát, melyet azóta is hatalmas sikerrel játszanak.

Pár évvel ezelőtt varázsolta el a nézőket Süsü, a sárkány a kaposvári Roxínházban.

Most a balatonszárszói Csukás Színház színpadára lép a híres egyfejű, aki nem találja a helyét a sárkányok között. Apja kitagadja, mert a többi sárkánnyal ellentétben csak egy feje van, az emberek pedig félnek tőle, hiszen mégiscsak sárkány. Találkozik egy királyfival, aki elfogadja és így is szereti. Hogyne szeretné, hiszen sárkány létére jószívű, és egy lepkének se tudna ártani; szelídségével belopja magát az emberek szívébe. A bájos meséből a gyerekek megtanulhatják, hogy aki más, mint mi, az nem biztos, hogy ellenség, sőt, ha jobban megismerjük, lehet, hogy nem is annyira más, mint mi. A színpadi változatban a Magyar Televízió bábfilmsorozatának slágerei kapnak helyet.

Az előadást 5 éves kortól ajánljuk, hossza 80 perc szünet nélkül.

Jegyár: 2.500 Ft

A Kultkikötő gyerekelőadásai az Összpróba Alapítvány közreműködésével valósulnak meg.
A helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A Kultkikötő gyerekelőadásai 1 éves kor alatt ingyenesen látogathatók.
A gördülékeny jegykezelés érdekében kérjük, online vásárolt jegyeit még érkezés előtt töltse le mobilkészülékére!

Program jellemzői
Település: Balatonszárszó
Esemény jellege: Gyerek & családi, Zenés & szórakoztató
Ingyenes: Nem

Hírlevél A feliratkozással elfogadja az adatvédelmi nyilatkozatot

Segítségre van szüksége? A Tourinform iroda munkatársai várják hívását!

+36-84/540-220

vagy írjon nekünk!